Sziasztok!
Újra itt vagyunk és remek hírekkel szolgálhatunk nektek! A tavalyi év végén kiírtunk egy szavazást, ahol arra voksolhattatok, hogy kiket szeretnétek a legjobban a Club Yoko lemezjátszói mögött látni. Ennek eredményét mi 100% -ig figyelembe vettük, hiszen ennek megfelelően alakítjuk ki a 2011-es fellépők naptárát. Számunkra mindig is a legfontosabb szempont az, hogy Ti, a közönségünk mit és kit is szeretnétek igazán. Mert a bulik rólatok szólnak!
Már korábban hírt adtunk két exkluzív fellépőről (Dj Antonyo, Bárány Attila), azonban most újabb nagy névvel jelentkezünk!
2011 júliusában a Club Yoko sztárvendége lesz a 2010-es év legjobb dj producer párosának választott Náksi Vs. Brunner (Stereo Palma)!
Ezen az éjszakán megidézzük a nagy múltú Budapest Parádék hangulatát, hiszen vadonatúj köntösben köszönnek majd vissza a legendássá váló slágerek (alul linkelve)! Emellett számos zenei különlegességgel készülnek a srácok, akik ezúttal már harmadik alkalommal látogatnak majd el hozzánk. A jó hangulat garantált, hiszen a fiúk legutóbbi Yoko-s fellépése is fergeteges hangulatúra sikerült!
A 2010-ben megjelent My Ibiza mixlemezükről több számuk is nagy sikert ért el hazánkban és külföldön egyaránt és számos világhírű dj előszeretettel pörgeti alkotásaikat a világ legkülönbözőbb pontjain.
Legfrissebb hír a Náksi Vs. Brunnerrel kapcsolatban, hogy legutóbb David Guetta szlovákai fellépésének warm up dj-ként szerepeltek, ahol szinte egy extázisba hozott 30 ezer fős tömeget adtak át a világ jelenleg talán leghíresebb dj-je számára! A Náksi Vs. Brunner hivatalos facebook oldala: http://www.facebook.com/stereopalma?sk=app_139229522811253
A részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is kövessétek figyelemmel a Club Yoko honlapját, hiszen nemsokára egy hatalmas nyereményjáték veszi kezdetét, ahol a főnyeremény egy páros belépőjegy lesz az idei Balaton Soundra!
Egy kis ízelítő a fiúk mostani munkásságából:
A Budapest Parádék emlékezetes himnuszai:

