2012. július 7., szombat

Eddig szívtuk, most nem szívjuk, de lehet megszívjuk?

Ahogy ígértük, igyekszünk nektek rendszeresen érdekes, a Yoko-t és akár az egész szórakoztatóipart érintő témákról írni. Elsőként úgy gondoltuk, hogy érdemes egy olyan témát boncolgatni, amely sokatokat érint és akár vitaindító is lehet. A téma nem más, mint a 2012 január elseje óta betiltott dohányzás a zárt szórakozóhelyeken.

Számos pozitív és negatív hatást eredményezett az új törvény, amelynek törvénybe lépése óta eltelt fél év alapján már értékelhető tapasztalatokat tudunk megfogalmazni. A Club Yoko csapata teljes mértékben üdvözítőnek tartja a nemdohányzók védelmére irányuló törekvéseket és ahogy láttátok mi maximálisan igyekszünk betartani a törvényt.

Legnagyobb meglepődésünkre január első hétvégéjén azt tapasztaltuk, hogy a vendégeink 95%-a azonnal betartotta az új szabályt és alig kellett valakit is figyelmeztetni hogy fáradjon ki a bejárattól öt méterre és ott dohányozzon a kijelölt helyen. Láttunk olyat is, aki pusztán feledékenységből gyújtott rá és mikor ráeszmélt, hogy ez már tilos, akkor gyorsan elnyomta a csikkét. Ezúton szeretnénk megköszönni nektek, hogy ilyen jó partnerek voltatok ebben és ilyen könnyedén abszolválni tudtuk a törvényi előírásokat.

A továbbiakban érdemes mind a pozitív és mind a negatív oldalát megvizsgálni az új törvénynek. Mert bizony szép számmal akad mind a kettő...

A legfőbb pozitívum nem is lehet más, mint az hogy egészségesebbé vált a szórakozás mind a nemdohányzókra és a dohányzókra nézve is, hiszen nem kell hatalmas füstfelhőben végigbulizni az éjszakákat. Az alábbi tényt alátámasztva csatoltunk nektek egy képet, ahol szemmel látható a különbség a levegőre nézve:
A dohányzós és a nem dohányzós buli közötti különbség a levegőre nézve
A dohányzós és a nem dohányzós buli közötti különbség a levegőre nézve
További pozitívum még, hogy nem égetik ki egymás ruháját az emberek, nem kell reggel undorodva megszagolni a tömény füstöt árasztó ruhánkat és végre lehet illatokat is érezni (bár ez nem mindig feltétlenül pozitív...:). Hallottunk olyan fiatalokról is, hogy azóta kezdetek eljárni hozzánk mióta nem lehet dohányozni odabent.

Ezek a tényezők mellett persze a legfőbb cél teljesülését is vizsgálni kell, amely a kevesebb dohányzásra való törekvés volt. A dohányárukból származó bevételeket összevetve egyértelműen látszik, hogy jelentősen csökken az eladott cigaretták száma a szórakozóhelyeken. Az, hogy Ti kevesebbet cigarettát szívtok vagy sem, azt nem lehet pontosan meghatározni, de éppen ezért egy kis szavazást írtunk ki itt a jobb oldalon ennek feltérképezésére. Kérünk titeket segítsétek kutatásukat válaszotokkal, hogy minél pontosabb képet tudjunk kapni.

A pozitívumok után érdemes megvizsgálni, hogy milyen negatívumai vannak a dohányzás betiltásának. Sokan tapasztalhatjátok, hogy mivel ki kell menni cigizni így ez "megtöri" a bulizás élményét, így nehezebb egy igazán  nagy partyt átélni a dohányzók és a bent maradt nem dohányzók számára is. Ebből következik az is, hogy egy azonos létszámú buli 2011-ben jobb hangulatot eredményezett mint 2012-ben, mivel egy állandó létszám folyamatosan kint tartózkodik cigizni. Tehát törekedni kell nagyobb létszámok bevonzására a hasonló hangulatú bulik élérése érdekében!

A dohányzás betiltása kivételes feladat elé állítja a rezidens dj-ket is, hiszen sokan akkor tartanak "cigiszünetet" a bulizók közül, amikor nem a legnagyobb slágerek vagy a legismertebb zenék csendülnek fel. Mivel egy lemezlovas számára kiemelkedően fontos a közönség figyelése, reakciói, így még nehezebb feladattá vált egy ideális következő szám választása, hiszen hiába szeretne ő új, eddig nem ismert szuper (slágergyanús) számokat lejátszani, a közönség valószínűleg akkor tart majd cigiszünetet és nem ismerkedik meg az újdonságokkal... Ördögi kör ez és így egyre nehezebb új slágereket "csinálni" a dj-knek, aminek elmaradása során unalmas zenei felhozatallal vádolhatják őket. Megoldást erre a kreatív megoldások adhatnak a dj szettek felépítése során.

A harmadik és egyben sokak által nem is érzékelt, mérlegelt probléma a hatalmas cigicsikk halom az utcákon, tereken, parkolókan a szórakozóhelyek körül. Hiába van csikkgyűjtő, sokan nem veszik igénybe és inkább eldobják a csikkeket az utcán. A szemét feltakarítása persze nem a szórakozóhelyek felelőssége lenne, de ha nem teszik ezt meg, akkor a városlakók, -vezetők szemében (mondhatni jogosan) rosszérzést keltenének. A takarítás többletköltsége így ugyancsak a szórakozóhelyekre hárul, amely ugyancsak csökkenti a versenyképességüket.

Mi a Yokoban kiemelten fontosnak tartjuk a tisztaság megőrzését és sokan láthatjátok, hogy bulik után egy egész csapat indul meg a szemét eltakarítására akár 500 méteres körzetben ha szükséges. Mivel szeretnénk ha alapból kevesebb szemét képződne az utcákon a bulik után így kidolgozás alatt van egy olyan megoldás, amelynek keretében egy helyre gyűjtenénk a cigicsekkeket és ha megfelelő mennyiségű összegyűlik, akkor különböző kedvezményeket kapna mindenki aki ellátogat hozzánk (pl.: plusz italakció). Így mindenki érdeke lenne, hogy ne szétdobáljuk a csikkeket, hanem egy helyre gyűjtsük egy kedvezményért cserébe. Persze ezzel nem azt kívánjuk elérni, hogy csak azért szívjon el valaki egy plusz cigarettát, hogy előbb legyen akció...

A fent említett érvek és ellenérvek megmutatják mind a két oldalát az éremnek és konklúzióként elmondható hogy igencsak nagy kihívás elé állítja a törvény a szórakozóhelyek tulajdonosait. Így tehát lehet hogy szórakoztatóiparban megszívjuk annak ellenére hogy már nem szívjuk... Persze az egészség mindenek felett kell, hogy szerepeljen!

A Club Yokoban arra törekszünk most és a jövőben is, hogy minél kevesebb káros cigarettát szívjanak el vendégeink és ehelyett még inkább maga az egészségesebb bulizás legyen a középpontban! Reméljük Ti is Partnerek lesztek az akciónkban és sikerül még tisztábbá és egészségesebbé varázsolnunk magunkat és környezetünket is! :)

Ha tetszett nektek cikkünk, akkor osszátok meg barátaitokkal facebookon vagy Google+-on. Amennyiben véleményetek van, akkor ne habozzatok írjátok le nekünk kommentbe és megvitatjuk a ti álláspontotokat is! Buliinfókért pedig keressétek fel a Club Yoko honlapját!

Üdv,
Club Yoko Team